Az alapítványokra vonatkozó Bírósági Határozatok


BH2004. 87 Közhasznú alapítvány vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében végezhet (1997. évi CLVI. tv. 4., 7. §).

BH2003. 522 Az alapszabály eredeti céljának sérelmét jelentheti az alapszabályi célok bővülése, ezért az alapító okirat ilyen tartalmú módosítása nem lehetséges. Az alapító okirat módosítását az alapítók kizárólag egyhangú döntéssel határozhatják el (Ptk. 74/B. §)

KGD 2003.35. A kuratórium visszahívására csak akkor van lehetőség, ha a kuratórium tevékenységével az alapítvány célját veszélyezteti.

KGD 2003.36. Az alapítvány megszűnése esetén az alapítók az általuk rendelkezésre bocsátott vagyon visszaszállításáról rendelkezhetnek.

KGD 2003.38. Az alapítvány kuratóriumi tagjának kijelölése alapítói jogosítvány, ezt a kuratórium nem gyakorolhatja.

KGD 2003.61. Az ügyészi fellebbezést követően, a módosított alapító okirat alapján nincs helye az elsőfokú bíróság nyilvántartásba vételéről rendelkező végzése helybenhagyásának, ha az alapító okirat módosításáról nem hozott döntést az arra jogosult és szabályszerűen összehívott szerv.

BH+ 2003.3.149 Az alapító jogosult a másodfokú eljárásban kérni az alapítvány kiemelkedően közhasznú helyett a közhasznú szervezetkénti nyilvántartásba vételét [105/1952. (XII. 28.) MT r. 13. §, 1952. évi III. tv. 247. §)

BH+ 2002.6.312 Az alapító helyett a bíróság nem jelölhet ki kezelő szervet (1959. évi IV. tv. 74. §)

BH+ 2002.2.104 Az alapító halála kizárja az alapító okirat módosítását (1959. évi IV. tv. 74/B. §)

BH+ 2002.6.312 Az alapító helyett a bíróság nem jelölhet ki kezelő szervet (1959. évi IV. tv. 74. §)

BH+ 2002.7.359 Az alapítvány nem vehető bírósági nyilvántartásba, ha az alapító okirat nem tartalmazza a vagyon felhasználásának módját, és az alapító által rendelkezésre bocsátott vagyon a működés megkezdéséhez nem elégséges (1959. évi IV. tv. 74/B. §)

BH+ 2002.10.538 Az alapítvány korábbi képviselője csak a változás bejegyzéséről rendelkező végzés reá vonatkozó rendelkezése /képviseleti jogosultsága megszűnése/ ellen fellebbezhet (1996. évi I. tv., 1952. évi III. tv. 233., 240. §)

BH 2001. 598 Közalapítványnál is kötelező az ellenőrző szerv létrehozása [Ptk. 74/C § (4) bek., 74/G § (5) bek., 1997. évi CLVI tv. 7. § (1) bek. c) pont, (2) bek. c) pont, 10. §]

BH 2001. 597 Az Alapító jogutód nélküli megszűnését követően az alapítvány közhasznú szervezetté nem nyilvánítható [Ptk 74/A § (1)-(4) bek., 74/B § (5)-(6) bek., 74/C § (1), (6) bek., 1997. évi CLVI. tv 4. §, 6. § 7. §]

BH 2001. 499 A társadalmi szervezet székhelyét a településjegyzékben szereplő hivatalos helységnév szerint meg kell jelölni [1989. évi II. tv. 6. § (2) bek., 8. § (1) bek., 1997. évi CLVI. tv. 7. § (1) bek.].

BH 2001. 451 A kiemelkedően közhasznú szervezet a közhasznú tevékenységet maga látja el [1997. évi CLVI. tv. 3. §, 5. § a) pont, 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) és (4) bek., 1997. évi CLIV. tv 152. § (3) bek.].

BH 2001. 303 Az alapítványi vagyon pontos megjelölése nélkül az alapítvány nem jöhet létre [Ptk. 74/A § (1)-(2) bek., 74/B § (1) bek., 74/C (1) bek., 1997. évi CLVI. tv. (Ktv.) 4. § (1) bek., 7. § (1)-(2) bek., 15. § (1) bek. ]

BH 2001. 199 Az alapítvány közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vételének nem akadálya, hogy az alapítvány egy meghatározott területen bizonyos tevékenységet végzők - pl. egy település sportoló fiataljainak - támogatására jött létre [1997. évi CLVI. tv. 4. § (1) bek. a) pont, 26. § b) és c/14. pont].

BH 2000. 572 Az egyesület a "kamara" elnevezés használatára nem jogosult [Ptk. 65. § (1) bek., 1993. évi XLII. tv. 47. § (2) bek., 1994. évi XV. tv. 3. § (1)-(2) bek, 7. §, 8. § (1) bek., 9. § (1) bek., 72. § (2) bek., 75. § (2) bek., 79. § (1) bek.].

BH 2000. 514 A kuratórium nem jogosult módosítani az alapító okiratot a közhasznú szervezetként történő nyilvántartás érdekében [1997. évi CLVI. tv. 2. § (1) bek. c) pont, (2) bek., 4. § (1) bek., 22. § (3) bek., Ptk. 74/A. § (2) bek., 74/B. § (5) és (10) bek.].

BH2000. 471 A kiskorú korlátozott cselekvőképessége kuratóriumi taggá történő kijelölését nem zárja ki. Az alapítvány jellegét mérlegelve kell eldönteni, hogy a kiskorú kuratóriumi tagsága életkorának megfelelő tisztség-e [1949. évi XX. tv. 8. § (1)-(2) bek., 67. § (1) bek., Ptk. 11. § (1)-(2) bek., 12. § (1) bek., 14. § (2) bek. a) pont, 21/1996. (V. 17.) AB hat.].

BH 2000. 470 Az alapító okirat módosításához valamennyi alapító akaratnyilvánítása szükséges [Ptk. 74/A. § (1)-(3) bek., 74/B. § (5) bek., 74/C. § (3), (4) bek.].

BH2000. 427 Az alapító okiratban rendelkezni kell az alapítványi vagyon felhasználásának módjáról. Vázlatos utalás a célok szerinti és a működtetésre vonatkozó felhasználásra nem elégíti ki a törvény szerinti szabályozás követelményét [Ptk. 74/B. § (1) bek. c) pont, 74/G. §].

BH2000. 375 Az alapítványi célok megvalósításának veszélyeztetése esetén az alapító új kezelőszervet jelölhet ki (Ptk. 74/C. §).

BH 2000. 230 Közérdekű kötelezettségvállalók adományait kezelő alapítvány vagyonkezelésének jogszerűsége [Ptk. 74/B. §, 74/F. §, 200. § (2) bek., 593. §, 594. §].

BH+ 2000.3.226 Törvénysértő az az alapító okirat, amely lehetőséget ad az alapítók részéről meghatározó befolyás érvényesítésére [1959. évi IV. tv. 74/C. §]

BH 2000. 165 Alapítvány ingatlanhasználati joga terjedelmének vizsgálatakor a jogszabályban alkalmazott "személyes szükséglet" fogalmának értelmezése [Ptk. 165. § (1) bek., 200. § (2) bek., 205. § (1) bek., 312. § (2) bek., 313. §].

BH 2000. 130 Adókedvezmény csak a saját vagyont csökkentő alapítványi támogatás után vehető igénybe [1991. évi XC. tv. (Szja-tv.) 38/A. § (1) bek. i) pont, 1990. évi XCI. tv. (Art.) 1. § (7) bek., 1/1998. KJE].

BH 2000. 37. Bár az alapítvány alapító okiratában meghatározott egyes kiemelkedően közhasznú tevékenységek csak az önkormányzattal kötött szerződés alapján végezhetők, ez azonban nem a nyilvántartásba vétel, hanem az alapítvány törvényes működésének a feltétele [Ptk. 74/A. § (2) bek., 1997. évi CLVI. tv. 2. § (2) bek., 4. §, 5. §, 7. §, 21. §, 23. §].

KGD 2000.19. A közhasznú jogállás megszerzése érdekében sem módosítható az alapítvány célja.

KGD 2000.20. Csak a kiemelten közhasznú szervezet látja el közhasznú feladatát önállóan.

KGD 2000.21. Kiemelkedően közhasznú szervezetté minősítés feltétele az, hogy a szervezetnek a létesítő okiratban pontosan meg kell jelölnie a végzendő tevékenységre vonatkozó jogszabályokat.

KGD 2000.234. Közhasznú tevékenység elősegítését célzó olyan alapítvány is jogosult közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vételre, amely a tehetséges, színvonalasan oktató tanárok részére biztosít juttatást.

KGD 2000.235. A közhasznú jogállás megszerzésének kezdő időpontja az elsőfokú bíróság végzésének jogerőre emelkedésének napja.

KGD 2000.236. A közhasznú szervezetként való nyilvántartásba vétel feltétele a szolgáltatások elérhetőségének szabályozása is.

KGD 2000.237. Egyházi célú oktatást, kutatást elősegítő alapítvány is nyilvántartásba vehető közhasznú szervezetként.

BH 1999. 587 Csak az adózó által ténylegesen kifizetett alapítványi támogatás után jár jövedelemadó-kedvezmény [1991. évi XC. tv. 34. § (1) bek. a) pont, 38/A. § (1) bek. i) pont, 1997. évi LXVI. tv. 25. § c) pont, 1/1998. KJE].

BH 1999. 584 Az alapítvány alapító okirata csak az alapítók egybehangzó nyilatkozata esetén módosítható [Ptk. 74/B. § (5) bek., 74/C. § (6) bek.].

BH 1999. 583 Az alapítvány bírósági nyilvántartásba vétele során a képviselet szabályai is irányadók [Ptk. 74/A. § (4) bek., 74/B. § (5) bek., Pp. 66. § (1) bek., 70. § (1) és (2) bek., 105/1952. (XII. 28.) MT r. 13. § (3) bek.].

BH 1999. 483 A közhasznúság feltétele az alapítvány esetében a közhasznú tevékenység folytatása és a szolgáltatás igénybevételének nyílt lehetősége (1997. évi CLVI. tv. 3. és 4 §).

BH 1999. 482 Nem tekinthető zártnak az alapítvány csupán amiatt, mert a kedvezményezetti kört behatárolja (1997. évi CLVI. tv. 3. és 4. §).

BH 1999. 481 Az alapítvány törvényes működése érdekében az alapító okiratban a vagyonfelhasználás módját is szabályozni kell (1959. évi IV. tv. 74/B. §).

BH 1999. 480 A közérdekű cél meghatározása a vallásos meggyőződéshez kapcsolható [Ptk. 74/A. § (1) és (4) bek., 74/B. § c) pont, 74/C. §, 1990. évi IV. tv. 1. §, KK 2. sz.].

BH 1999. 429. Az alapítvány képviseletével megbízott szervet az alapító jelöli ki (Ptk. 74/C. §).

BH 1999. 428. Közalapítvány alapító okiratában sem módosítható és egészíthető ki az alapítvány eredeti célja (Ptk. 74/B. §, 74/G. §).

BH 1999. 392. A közalapítvány esetében sem jelölhető ki olyan kezelőszerv, amelyben az alapítók a döntéshozatalra döntő befolyást gyakorolhatnak [Ptk. 74/C. § (3) bek.].

BH 1999. 391. Az alapítványi céloknak, feladatoknak, az alapítvány működésének a támogatandó személyek egy meghatározott csoportjához vagy adott szervezethez, intézményhez, illetve területhez való kapcsolódása önmagában nem jelenti a közhasznú szolgáltatások igénybevételének, a kedvezményezettek körének zártságát [1997. évi CLVI. tv. 4. § (1) bek. a) pont, 26. § c) pont.]

BH 1999. 338. Az alapítvány akkor minősül közhasznú szervezetnek, ha az alapító okiratban meghatározott célok között a törvényben felsorolt közhasznú tevékenység is szerepel [1997. évi CLVI. tv. 26. §].

BH 1999. 188. Az alapítvány működése törvénysértő, ha olyan személyeknek biztosít adókedvezményt, akik támogatása nem felel meg az alapítvány céljainak [Ptk. 74/F. §; 74/E. § (4) bek.].

BH 1999. 187. Nyílt alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyon nagysága [Ptk. 74/B. § (4) bek.].

BH 1999. 93. Az alapítói vagyon rendelkezésre állását vizsgálni kell, a végrendeleti juttatás ígérete nem elegendő [Ptk. 74/A. § (2) bek.].

KGD 1999.118. A bankszámla feletti rendelkezésre jogosult személyeket az alapítónak a Ptk. jogi személyekre vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kell kijelölni.

KGD 1999.120. A zártkörű alapítványt nem lehet közhasznúnak minősíteni.

KGD 1999.121. Az alapítvány működése törvényességének helyreállítása nem tárgya a nyilvántartásba vételi eljárásnak.

KGD 1999.173. A közhasznú szervezetté nyilvánításnak nem feltétele, hogy a szervezet a közhasznú tevékenységet kizárólagosan végezze, az alapítvány közhasznú, ha támogatást nyújt ilyen tevékenység ellátásához.

KGD 1999.174. Az alapítvány működésének egy meghatározott intézményhez való kapcsolódása önmagában nem jelenti a közhasznú szolgáltatások igénybevételének, a kedvezményezettek körének zártságát.

KGD 1999.175. A közhasznúság megállapítását nem zárja ki, hogy az alapítvány a közhasznú tevékenységet más szervezettel közösen fejti ki.

KGD 1999.176. Vallási jellegű alapítvány is minősíthető közhasznú szervezetté.

KGD 1999.177. Az alapítvány közhasznúságának feltétele a közhasznúnak minősíthető tevékenység gyakorlása.

KGD 1999.178. Az alapítványi célok jellege és nem a támogatottak száma határozza meg a szervezet közhasznúságát.

KGD 1999.230. A tehetséggondozás fogalma beletartozik az oktatás nevelés fogalomkörébe.

KGD 1999.233. Az alapítványi céloknak a támogatandó személyek egy meghatározott csoportjához, vagy adott szervezethez, illetve területhez való kötése önmagában nem jelenti a kedvezményezetti kör zártságát, a közhasznú szervezetté minősítés akadályát.

KGD 1999.234. Közhasznú szervezetnek minősül a törvényben meghatározott tevékenység másokkal együtt való végzése is.

KGD 1999.236. A kiemelten közhasznú szervezetté nyilvánításhoz nem elegendő a közfeladat támogatása.

KGD 1999.237. A közhasznú szervezet vagyonának felhasználására nem gyakorol meghatározó befolyást az a személy, akit a bankszámla felett rendelkezési jogosultsággal ruháztak fel.

KGD 1999.238. Az alapítvány csak nyilvántartásba vétele után kötheti meg a kiemelten közhasznú tevékenység folytatásához szükséges szerződést.

KGD 1999.291. A kiemelten közhasznú szervezetté nyilvánításhoz nem elegendő a közfeladat támogatása.

KGD 1999 8-9.


I. Az alapítvány alapításának feltételei


Nem közcélú az alapítvány, ha a célja az alapító vállalat dolgozói részére történő ingyenes részvényjuttatás (Ptk. 74/A. §-a)


A helyi önkormányzat alapítványt létrehozhat, azonban az önkormányzat feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására az alapítvány nem alkalmas jogi forma [Ptk. 74/A. §, 1990. évi LXV. tv. 9. § (4) bek. és 88. §. a) pont]


Az alapítvány céljának közérdekűségén nem változtat, ha az alapítvány egyben az alapítók gazdasági érdekeit is szolgálja (Ptk. 74/A. § (1) bek.)


Alapítvány nyilvántartásba vételekor a tartós közérdekű cél akkor is megállapítható, ha az alapítvány vagyona egyetlen személy érdekét szolgálja, ez az érdek azonban nem jövedelemszerzés (vagyongyarapítás), hanem emberi együttérzésre, szolidaritásra alapozott humánus cél (Ptk. 74/A. §)


A humán egészségügyi ellátás működési feltételrendszerének javítása olyan közérdekű cél, amely megvalósítására alapítvány létrehozható [Ptk. 74/A. § (1) bek.]


Az alapítvány tekintetében nem tartós és közérdekű a cél, ha az alapító gyermekének sportolói pályafutását kívánja elősegíteni [Ptk. 74/A. § (1) bek.]


Egyetlen kiskorú napi életvitelének kiadásai fedezésére létrehozni kívánt alapítvány célja nem tartós közérdekű cél [Ptk. 74/A. §. (1) bek.]


A közérdekű cél meghatározása a vallásos meggyőződéshez kapcsolható (Ptk. 74/A. §)


Közérdekű célkitűzés elhatárolás a vállalkozástól (Ptk. 74/A. §)


Közérdekű célra történő kötelezettségvállalás elhatárolása az alapítványtól (Ptk. 74/A. és Ptk. 593. §)


A közérdekű célra való kötelezettségvállalás alapítvánnyá való átalakítása [1987. évi 11. tvr. 7. §. (3) bek., 1990. évi I. tv. 7. § (3) bek.]


Az alapítványi célok bővítése veszélyeztetheti az alapítvány eredeti céljának megvalósítását (Ptk. 74/A. §)


I. Az alapítvány megalapítója jogi személyiséggel nem rendelkező testület nem lehet [Ptk. 74/A. § (1) bek.]

II. Az alapítvány kezelő szervezeteként kuratórium is kijelölhető (Ptk. 74/C. §)

III. Az alapítvány kezelőjének döntéshozó, ügyintéző és képviseleti jogkörét egyértelműen meg kell határozni az alapító okiratban (Ptk. 74/C. §)


Az alapítvány alapítói tisztségéről lemondani nem lehet [Ptk. 74/A. §. (3) bek.]


Az alapítók – az alapítvány létesítése után – közvetlenül nem rendelkezhetnek az alapítványi célra rendelt vagyonnal [Ptk. 74/A. §-a (3) bek., Ptk. 74/C. §]


Az alapítvány alapító okiratának jogszabálysértő rendelkezései miatt a bírósági nyilvántartásba vételt utóbb meg kell tagadni, még akkor is, ha az alapítvány időközben megszűnt [Ptk. 74/A. § (1) bek.]


Az alapítvány alapítója a nyilvántartásba vételt követően nem csökkentheti kötelezettségvállalásának mértékét megváltozott pénzügyi helyzetére hivatkozással [Ptk. 74/a. § (3) bek.]


Az alapító nem lehet az alapítvány kezelője, nem kötheti ki az alapítvány visszavonásának jogát, továbbá nem jelölheti ki az alapítvány jogutódját [Ptk. 74/a. §-a (3) bek., 74/C. §. (2) bek.]


Az alapítvány alapító okiratának módosítását az alapítók csak egyhangú döntéssel határozhatják el [Ptk. 74/a. § (2) – (3) bek.]


Vállalati üdülő alapítványba történő utalása esetén a részbeni érvénytelenség vizsgálata [Ptk. 239. § (1) bek. c) pont]


Jogszabálysértő az alapítvány alapító okiratának az a rendelkezése, amely szerint az alapítványi vagyon túlnyomó része vállalkozásba fektethető [Ptk. 74/A. § (1) bek.]


Az alapítvány a nyilvántartásba vétellel nyeri el jogi személyiségét, a kérelem benyújtásának nincs jogi relevanciája [Ptk. 74/a. §. (2) bek.]


I. Joggal való visszaélést valósít meg az alapítvány alapító okiratának olyan rendelkezése, amely szerint nyílt alapítvány esetén a megszűnő alapítvány teljes vagyonát az alapító részére kell kiadni (Ptk. 5. §)

II. A hiánypótlásra visszaadott okirat érvénytelenségi okának kiküszöbölését követően a nyilvántartásba vétel alapja a módosított alapító okirat [Ptk. 74/A. § (2) bek.]


A különböző alapítványok nyilvántartásba vételével kapcsolatos nemperes eljárások nem egyesíthetők (Pp. 149. § (2) bek.]


Az alapítvány nyilvántartásba vételét megtagadó végzést nem kell kézbesíteni az ügyésznek, emiatt az ellen fellebbezéssel sem élhet (Ptk. 74/a., 74/F. §)


II. Az alapító okirat tartalma


A bíróságnak az alapítvány nyilvántartásba vétele előtt vizsgálnia kell, hogy az alapítványi cél eléréséhez szükséges vagyon rendelkezésre áll-e [Ptk. 74/b. § (1) bek.]


Az alapítványi célhoz viszonyítva a 100.000,- forint vagyon is kirívóan alacsony lehet (ptk. 74/b. §)


Az alapító vagyon megfelelőségének vizsgálatakor figyelemmel kell lenni arra is, hogy a vagyon a későbbiekben is gyarapodhat [Ptk. 74/b. § (1) bek.]


A közalapítvány feladatait nem szükséges önkormányzati rendeletben meghatározni (Ptk. 74/b. §)


Az alapítvány jogképessége mindazon tevékenységre kiterjed, amit jogszabály nem tilt; az alapítvány tehát céljai megvalósítását nem veszélyeztető vállalkozási tevékenységet végezhet [Ptk. 28. §. (2) bek. és 74/B. § (1) bek.]


Több alapító esetén új kezelő szerv kijelölésére csak valamennyi alapító együttes döntése alapján kerülhet sor; a megszűnt (meghalt) alapítókat figyelmen kívül kell hagyni [Ptk. 74. § (6) bek.]


III. Az alapítvány kezelő szerve


Az alapítvány alapítója nem lehet egyben az alapítvány képviselője; nincs akadálya azonban annak, hogy az alapítvány kezelő szerveként kijelölt kuratórium tagja legyen (Ptk. 74/C. §, KK 2. sz. áf.)


Nem kizárt, hogy az alapítvány kezelője az a személy legyen, aki közérdekű célú kötelezettségvállalás alapján hozza létre az alapítványt [Ptk. 74/c. § , Ptk. 642. §, 1987. évi II. tvr. 7. § (2) bek.]


A kuratórium tagjainak és elnökeinek megjelölése az alapító okiratban nem mellőzhető [Ptk. 74/C. § (4) bek.]


Az alapítvány alapítójának közeli hozzátartozóját nem lehet az alapítvány kezelőjeként kijelölni (Ptk. 74/C. §.)


Az alapítvány kezelése nem csupán az ügyintézést, hanem az alapítvány ügyeiben való döntést is jelenti (Ptk. 74/C. §)


Az alapítvány alapító okirata nem tartalmazhat olyan rendelkezést, hogy a megismételt kuratóriumi ülés – a megjelentek számától függetlenül – határozatképes [Ptk. 74/C. § (1) bek.]


A kezelő szerv (kuratórium) tagjának kijelölését az alapító nem ruházhatja át a kuratóriumra [Ptk. 74/C. § (1) bek.]


A bankszámla feletti rendelkezésre jogosult személyeket az alapítónak a Ptk. jogi személyre vonatkozó rendelkezéseivel összhangban kell kijelölni (1959. évi IV. tv. 29. §)


Az alapítvány képviselőjének személyében bekövetkezett változás átvezetése [Ptk. 74/C. § (6) bek.]


Az alapítvány képviselőjének kijelölésére az alapító jogosult [Ptk. 74/C. § (1)-(4) bek.]


A kezelő szerv kijelölésének visszavonására csak az alapítvány céljának veszélyeztetése estén kerülhet sor [Ptk. 74/C. § (6) bek.]


Az alapítvány kezelő szervének visszahívását elrendelő bírósági határozat ellen az érintett alapítvány is élhet fellebbezéssel [Pp. 233. § 81) bek.]


A bíróság nem jelölheti ki az alapítvány alapítóját a jogutód nélkül megszűnt alapító helyett (1959. évi IV. tv. 74/c. §)


Az alapítvány nyilvántartási adataiban bekövetkezett változás bejegyzése alkalmával – nem peres eljárásban – nincs lehetőség a kuratóriumi tagok alkalmasságának részletes, érdemi vizsgálatára [Ptk. 74/c. § (3) bek.]


IV. Az alapítvány megszűnése


Az alapítvány alapító okiratában egyértelműen kell meghatározni az alapítvány megszűnésének körülményeit [Ptk. 74/E. § (1) bek.]


Az alapítvány megszüntetésére ad okot, ha az alapítvány jogellenes hitelezési tevékenységet folytat, továbbá, ha az alapítvány pénzét az alapító használja (Ptk. 74/E. §)


Az alapítvány kezelő szerve az alapítvány megszüntetéséről nem dönthet; alapító az alapítvány kezelő szervében csak oly módon vehet részt, hogy a döntéshozatalnál ne kerülhessen túlsúlyba, illetőleg jogosítványokat kizárólagosan ne gyakorolhasson [Ptk. 74/E. § (1) bek., Ptk. 74/C. §]


Az alapítvány megszüntetésével kapcsolatos perre a megyei (fővárosi) bíróságnak van hatásköre [Ptk. 74/E. § (3) bek.]


I. Az 19990. február 1-jén már működő, és nyilvántartásba nem vett alapítványok a törvénynél fogva szűntek meg, ha 1990. december 31-ig nem kérték nyilvántartásba vételüket [1990. évi I. tv. 7. §-ának (3) bekezdése]

II. Az alapítvány megszűnésével nem szűnik meg az a kötelezettség, amellyel az örökhagyó a volt alapítót, mint örököst közérdekű meghagyással terhelte [Ptk. 74/E. §, Ptk. 642. § (1) bek.]


V. Törvényességi felügyelete


Az alapítvány működése törvényességének vizsgálata, illetve a törvényes működés helyreállítása nem tárgya a nyilvántartásba vételi eljárásnak (1959. évi IV. tv. 74/F. §)


Az ügyész – ha az eljárásban nem lépett fel – az alapítvány nyilvántartásba vételét elrendelő végzés ellen a felek részére rendelkezésre álló időben élhet fellebbezéssel (Pp. 234. § (1) bek.]


VII. Közhasznú szervezetek


A zártkörű alapítvány nem lehet közhasznúnak minősíteni (1997. évi XLVI. tv. 3. §)


Ha az alapítvány nem maga lát el közfeladatot, kiemelkedő közhasznú szervezetként nem minősíthető (1997. évi CLVI. tv. 3. §)


Az alapítványi céloknak a támogatandó személyek egy meghatározott csoportjához, vagy adott szervezethez, illetve területhez való kötése önmagában nem jelenti a kedvezményezetti kör zártságát, a közhasznú szervezetté minősítés akadályát (1997. évi CLVI. tv. 4. §)


A közhasznú szervezetté nyilvánításnak nem feltétele, hogy a szervezet a közhasznú tevékenységet kizárólagosan végezze, az alapítvány közhasznú, ha támogatást nyújt ilyen tevékenység ellátáshoz (1997. évi CLIV. tv. 26. §)


Közhasznú szervezetté minősíthető az a szervezet is, amelynek tevékenysége vallási jellegű, amennyiben tagjain kívül más is részesülhet közhasznú szolgáltatásaiból (1997. évi CLVI. tv. 4. §)


Az alapítványi célok jellege és nem a támogatottak száma határozza meg a szervezet közhasznúságát (1997. évi CLVI. tv. 3-4. §)


Az alapítvány közhasznúságának feltétele a közhasznúnak minősíthető tevékenység gyakorlása (1997. évi CLVI. tv. 3-4. §)


Vallási jellegű alapítvány is minősíthető közhasznú szervezetté (1997. évi CLVI. tv. 4. és 26. §)


A közhasznúság megállapítását nem zárja ki, hogy az alapítvány a közhasznú tevékenységét más szervvel közösen fejti k (1997. évi CLVI. tv. 4, 26. §)


Az alapítvány működésének egy meghatározott intézményhez való kapcsolódása önmagában nem jelenti a közhasznú szolgáltatások igénybevételének, a kedvezményezettek körének zártságát (1997. évi CLVI. tv. 4. §)


BH 1998. 618. Az alapítvány kuratóriumi tagjainak az elfogadó nyilatkozatban arról is nyilatkozniuk kell, hogy az alapítóval nincsenek közeli hozzátartozói vagy egyéb - önálló kurátori tevékenységüket befolyásoló - kapcsolatban [Ptk. 74/A. § (2) bek., 74/C. § (1) és (3) bek.].

KGD Kny. III. 27.107/1998. Jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet - ha nem gazdasági társaság - alapító nem lehet (Ptk. 74/A. §)

KGD Kfv. X. 27.221/1998. Az alapítvány nyilvántartási adataiban bekövetkezett változás bejegyzése alkalmával - nemperes eljárásban - nincs lehetőség a kuratóriumi tagok alkalmasságának részletes, érdemi vizsgálatára [Ptk. 74/C. § (3) bek.]

KGD Kpkf. III. 27.207/1998. A kezelő szerv visszahívása ellen az alapítvány is fellebbezéssel élhet [Pp. 23. § (1) bek.]

BH 1998. 563. Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti eljárásnak nem tárgya a névviselési jog esetleges sérelmének orvoslása [Ptk. 77. § (4) bek.].

BH 1998. 402. Az alapítvány megszűnése esetén a vagyon felosztásra vonatkozó alapítói rendelkezésnek egyértelműnek kell lennie [Ptk. 74/E. § (5) bek.].

BH 1998. 310. Az alapítvány alapító okiratában a kuratóriumnak képviseleti joggal való felruházása nem elegendő, meg kell jelölni azt a személyt, aki a képviseletre jogosult [Ptk. 74/C. § (4) bek.]

BH 1998. 104. Alapítvány létrehozására a bírák és a bírák által létrehozott szervezetek is jogosultak [Ptk. 74/A. § (1) bek., 74/B. § (1) bek. c) p.].

BH 1998. 103. A cégjegyzékbe jogerős határozattal még be nem jegyzett gazdasági társaság nem hozhat létre alapítványt [Ptk. 74/A. § (1) bek.].

BH 1997. 457. Az alapítvány kurátora mást nem bízhat meg helyettesítésével [Ptk. 74/A. § (2) bek, 74/C. § (1) és (3) bek, (6) bek].

BH 1997. 416. I. Nem önkormányzati feladat egy zeneszerző emlékének ápolása, így erre a célra közalapítvány nem hozható létre [Ptk. 74/G. § (1) bek.].

BH 1997. 415. Az alapító - a törvényben meghatározott korlátozásokkal - az alapítvány alapító okiratát módosíthatja [Ptk. 74/A. § (1)-(2) bek., 74/B. § (5)-(6) bek., 74/C. § (1) bek.].

BH 1997. 406. A pénzintézet bankszámlaszerződés alapján csak a szabályszerű kifizetési (átutalási) megbízásokat köteles teljesíteni. Ha az alapítványt vagy változás esetén az alapítvány kuratóriuma nevében aláírásra jogosult személy aláírási jogosultságát a bíróság még nem vette nyilvántartásba, az általa aláírt megbízást a pénzintézet nem köteles teljesíteni, annak megtagadásával nem követ el szerződésszegést [Ptk. 29. § (4) bek., 74/A. § (2) bek., 74/B. § (5) bek., 74/C. § (1)-(3) bek. és (6) bek., 529. § (1) bek., 3/1992. (MK 34.) MNB rek. 4. § (1)-(2) bek.].

BH 1997. 314. I. A kezelő szerv az alapítvány megszüntetését nem határozhatja el [Ptk. 74/E. § (1) bek.].

BH 1997. 313. Az alapítvány tevékenységének folytatásához szükséges képesítések vagy hatósági engedélyek meglétét a nyilvántartásba vételkor a bíróságnak nem kell vizsgálnia (Ptk. 74/A-74/C. §).

BH 1997. 312. Házak építése és felújítása mint alapítványi cél nem jelent feltétlenül elsődleges gazdasági tevékenységet [Ptk. 74/A. § és (2) bek., 74/B. § (1) bek. c) pont, 115/1992. (VII. 23.) Korm. r. 2. § (1)-(2) bek., KK 2. és KK 7. sz.].

BH 1997. 206. Az alapítvány alapítója a bejegyzést elrendelő bírósági határozatok jogerőre emelkedéséig az alapítványt visszavonhatja [Ptk. 74/A. § (2)-(3) bek.]

BH 1997. 147. A közalapítvány alapítója önmagát ellenőrző szervként nem jelölheti ki [Ptk. 74/G. § (5) bek.].

BH 1997. 146. Az alapítvány alapítója a kezelő szervre nem gyakorolhat meghatározó befolyást [Ptk. 74/C. § (3) bek.].

BH 1997. 98. Alapítványok egyesítésének feltételei [Ptk. 74/A. § (5) és (6) bek., 74/C. § (3) bek., 74/E. § (2) és (6) bek.].

BH 1997. 97. A közalapítvány alapítója nem jelölheti meg önmagát ellenőrzésre jogosult szervként, az ellenőrző szerv összetételére azonban nem vonatkozik az a rendelkezés, hogy az alapítók meghatározó befolyást nem gyakorolhatnak a szerv döntéshozatalában [Ptk. 74/C. § (3) bek., 74/G. § (5) bek.].

KGD Kny. III. 28.898/1997. Az alapítvány képviselőjét az alapító jelöli ki [Ptk. 74/C. § (1)-(4) bek.]

KGD Kny. II. 28.805/1997. A megismételt kuratóriumi ülés nem lehet határozatképes a megjelentek számától függetlenül [Ptk. 74/C. § (1) bek.]

KGD Kny. II. 28.286/1997. A kuratórium tagjainak és elnökének megjelölése az alapító okiratban nem mellőzhető [Ptk. 74/C. § (4) bek.]

KGD Kny. I. 27. 381/1997. Az alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyon (Ptk. 74/D. §)

KGD Kfv. X. 28.617/1997. Nem minősül elsődleges gazdasági tevékenységnek, ha az alapítvány vagyonát jövedelemszerzés céljából lekötik, feltéve, hogy az így szerzett jövedelem az alapítvány céljait szolgálja.

KGD Kny. III. 28.108/1997. Az alapító okirat nyilatkozattal történő módosítása [Ptk. 241. § (1) bek.]

KGD Kny. III. 28.108/1997. Az alapítvány nevének módosítása [Ptk. 74/B. § (5) bek.]

KGD Kny. I. 27.412/1997. Nyílt alapítvány esetén a megszűnt alapítvány vagyona az alapítót nem illetheti meg [Ptk. 74/E. § (5) bek.]

KGD Kny. II. 27.411/1997. A kezelő szervet ellenőrző szervre a meghatározó befolyás tilalma nem vonatkozik, de az alapító önmagát nem jelölheti ki ellenőrző szervként [Ptk. 74/B. § (5) bek.]

KGD Kny. I. 28.793/1996. Az alapítói jogokról lemondani nem lehet [Ptk. 74/A. § (1)-(3) bek.]

KGD Kny. II. 27.175/1996. A kuratórium kijelölésének visszavonására akkor kerülhet sor, ha az alapítvány célját a kuratórium veszélyezteti [Ptk. 74/C. § (6) bek.]

KGD Kny. II. 27.065/1996. Nem módosítható az alapító okirat oly módon, hogy az az alapítvány felhasználható vagyonát lényegesen csökkentse [Ptk. 74/B. § (5) bek.]

KGD Kf. III. 27.253/1996. Ha az alapító jogutód nélkül megszűnt, ez nem kellő ok az alapítvány megszűntetésére [Ptk. 74/E. § (3) bek.]

KGD Kf. III. 27.208/1996. Az alapítványi cél megvalósulásának lehetetlenné válása [Ptk. 74/E. § (3) bek.]

KGD Kny. III. 27.829/1996. A közművelődési tevékenység támogatása nem kötelező önkormányzati feladat, az e célra alapított alapítvány ex lege nem minősül közalapítványnak [1993. évi XCII. tv. 40. § (6) bek.]

KGD Kny. II. 27.026/1996. A kezelő szerv ellenőrzésére jogosult szerv létrehozása az alapító ellenőrzési jogát nem érinti [Ptk. 74/G. § (4) bek.]

BH 1996. 660. A helyi önkormányzat csak közalapítványt hozhat létre [Ptk. 74/G. § (4) bek.].

BH 1996. 613. Közalapítvány nem csupán az önkormányzat kötelező feladataira hozható létre [Ptk. 74/G. § (1)-(2) bek., 1990. évi LXV. tv. (Ötv.) 1. §, 6. § (1) bek., 8. § (1) bek.].

BH 1996. 555. A szülői munkaközösség nem hozhat létre alapítványt (Ptk. 74/A. §).

BH 1996. 484. A gazdálkodó tevékenység és a gazdasági tevékenység nem azonos fogalmak. Alapítvány és egyesület elsődlegesen gazdasági tevékenység folytatására nem alapítható, a saját vagyonával való gazdálkodása körében kötött szerződéseivel kapcsolatban azonban gazdálkodó szervezetnek minősül [Ptk. 62. § (3) bek., 74/B. § (6) bek., 685. § c) pont].

BH 1996. 396. A bíróság nem kötelezheti az alapítvány alapítóját az alapító okirat módosítására (Ptk. 74/A. §, 74/F. §).

BH 1996. 279. Az általános iskola zenei munkaközössége nem jogi személy, ezért alapítványt nem hozhat létre [Ptk. 74/A. § (1) bek., 74/C. § (3) bek., KK 2. sz.].

KGD Kny. II. 27.120/1995. A közalapítvány alapítására jogosult szerv alapítványt nem hozhat létre [Ptk. 74/G. § (7) bek.]

KGD Kf. III. 27.288/1995. A megszűnésre irányuló kérelem megalapozottságát a bíróságnak vizsgálnia kell (Ptk. 74/E. §)

KGD Kf. III. 27.288/1995. A megszűnt alapítvány vagyonának átadása [Ptk. 74/E. § (5) bek.]

KGD Kny. III. 27.698/1995. A kezelő szerv ellenőrzésére az önkormányzat hivatali szerve is kijelölhető [Ptk. 74/G. § (10) bek.]

BH 1995. 731. Az alapítvány az alapítóval - az alapítvány vagyonát érintő - szerződést köthet [Ptk. 74/A. § (1) és (3) bek.].

BH 1995. 671. A közalapítvány nyilvántartásba vételének feltételei [Ptk. 74/G. § (1) és (3) bek.].

BH 1995. 371. Nyílt alapítvány alapításakor az alapítvány rendelkezésére bocsátandó vagyon mértéke [Ptk. 74/B. § (4) bek., KK 2.].

BH 1995. 187. Az alapítvány megszüntetésével kapcsolatos perre a megyei (fővárosi) bíróságnak van hatásköre [Ptk. 74/A. § (4) bek., 74/E. § (3) bek.].

KGD Kpkf. II. 25.024/1994. Az alapítványi célokat pontosan, megvalósítható módon kell meghatározni (Ptk. 74/F. §)

KGD Kpkf. I. 25.123/1994. Az alapítvány csak az alapítótól független jogi személy lehet [Ptk. 74/A. § (1) bek.]

KGD Kpkf. I. 25.071/1994. Ha az alapítvány megszűnése a törvény erejénél fogva bekövetkezett, a bíróságnak az alapítvány törlése iránt kell intézkednie (Ptk. 74/A. §)

KGD Kpkf. III. 25.831/1994. Hiánypótlás nem teljesítése esetén a kérelem elutasítható [Pp. 130. § (1) bek. j) pont]

BH 1994. 531. Alapítvány támogatásával kapcsolatban tett nyilatkozatra alapított kárigény elbírálásának egyes kérdései (Ptk. 6. §, 593. §).

BH 1994. 340. I. Joggal való visszaélést valósít meg az alapítvány alapító okiratának olyan rendelkezése, amely szerint nyílt alapítvány esetén a megszűnő alapítvány teljes vagyonát az alapító részére kell kiadni (Ptk. 5. §).

BH 1994. 161. Az alapítvány megszüntetésére ad okot, ha az alapítvány jogellenes hitelezési tevékenységet folytat, továbbá ha az alapítvány pénzét az alapító használja (Ptk. 74/E. §).

BH 1994. 108. Az alapítvány alapítója a nyilvántartásbavételt követően nem csökkentheti kötelezettségvállalásának mértékét megváltozott pénzügyi helyzetére hivatkozással [Ptk. 74/A. § (3) bek.].

BH 1994. 107. Az alapítvány alapító okiratának módosítását az alapítók csak egyhangú döntéssel határozhatják el [Ptk. 74/A. § (2)-(3) bek.].

KGD Kpkf. II. 25.798/1993. Azonos gazdasági célra alapítvány és gazdasági társaság nem alapítható (Ptk. 74/A. §)

KGD Kpkf. II. 25.548/1993. A vagyon meglétét az alapítvány céljával, működésével összefüggésben kell vizsgálni [Ptk. 746B. § (1) bek. e) pont]

KGD Kpkf. I. 25.977/1993. A vagyon megállapításakor figyelembe kell venni az ingyenesen biztosított anyagi és személyi feltételeket [Ptk. 74/B. § (1) bek. c) pont]

KGD Kpkf. II. 25.830/1993. A nyitott alapítvány induló vagyonának is elegendőnek kell lennie a célok megismertetésére [Ptk. 746B. § (1) bek. c) pont]

KGD Kpkf. I. 25.533/1993. Az alapító okirat módosítására a kuratórium nem jogosult [Ptk. 74/B. § (5) bek.]

KGD Kpkf. II. 25.808/1993. Az alapító okirat módosítása nem lehet ellentétes az eredeti alapítói célkitűzéssel [Ptk. 74/B. § (5) bek.]

KGD Kpkf. II. 25.504/1993. A vagyon felhasználási módjának nem jelentős megváltoztatása [Ptk. 74/B. § (5) bek.]

KGD Kpkf. II. 25.848/1993. A kuratórium nem dönthet a megszűnt alapítvány vagyonáról [Ptk. 74/E. § (5) bek.]

KGD Kpkf. II. 25.720/1993. A kezelő szerv tagjainak kijelölése iránti bírósági eljárásban az alapító a fél jogait gyakorolhatja [Ptk. 74/C. §, Pp. 233. § (1) bek.]

KGD Kpkf. II. 25.846/1993. A bejegyzésre vonatkozó eljárást meg kell szüntetni, ha a fél kérelmét visszavonja [Pp. 157. § f) pont]

KGD Kpkf. I. 25.797/1993. Alapítvány megszűntetése iránti per a megyei (Fővárosi) bíróság hatáskörébe tartozik [Ptk. 74/A. § (4) bek.]

BH 1993. 578. Vállalati üdülő alapítványba történő utalása esetén a részbeni érvénytelenség vizsgálata [Ptk. 199. §. 200 § (2) bek., 239. § (1) bek. c) pont, 1987. évi I. tv 13. § (3) bek.,1991. évi XXXIII. tv 53. § (2) bek. a) pont, 54. § (1) bek., Pp. 130. § (1) bek. g) pont, 146. § (2) bek., 252. § (2) bek.].

BH 1993. 577. A kezelő szerv (kuratórium) tagjának kijelölését az alapító nem ruházhatja át a kuratóriumra [Ptk. 74/C. § (1) bek.].

BH 1993. 528. Az ügyész - ha az eljárásban nem lépett fel az alapítvány nyilvántartásba vételét elrendelő végzés ellen a felek részére rendelkezésre álló időben élhet fellebbezéssel [Pp. 234. § (1) bek.].

BH 1993. 525. Az alapítók közeli hozzátartozói döntő többségükben nem lehetnek a kuratórium tagjai [Ptk. 74/C. § (1) bek., KK 2. sz.].

BH 1993. 462. Az alapítvány kuratóriuma a vagyonkezeléssel kapcsolatos döntéseinek végrehajtásával ügyvezető igazgatót bízhat meg; az alapítvány kezelője azonban továbbra is a kuratórium, és nem az igazgató [Ptk. 74/C. § (1) bek., 74/E. § (4)-(5) bek.].

BH 1993. 461. Az alapítvány kezelő szervének tagjait csak az alapító nevezheti ki, erre a kuratórium nem jogosult [Ptk. 74/C. § (1) bek.].

BH 1993. 393. Az önkormányzat tulajdonában álló föld alapítványba utalásához a képviselő-testület határozata szükséges [Ptk. 74/B. § (1) bek. c) p., 1990. évi LXV. tv. 9. § (1) bek., 10. § d) p., 80. § (1) bek. 88. § a) p.].

BH 1993. 392. A kuratórium tagjainak költségtérítését az alapító nem vállalhatja magára [Ptk. 74/B. § (1) bek. c) p.].

BH 1993. 327. I. Az alapítvány alapítója a kezelő szervként eljáró kuratórium összetételét megváltoztathatja, egy vagy több kuratóriumi tag helyett más személyt jelölhet [Ptk. 74/C. § (3) bek.].

BH 1993. 326. Az alapítvány közérdekű, ha az általános társadalmi értékítélet szerint is közérdekű célt szolgál [Ptk. 74/A. § (1) bek.].

BH 1993. 260. I. Az alapítvány kuratóriumának alkalmasnak kell lennie arra, hogy az alapítóval függetlenül, az alapítványi célnak alárendelve végezze tevékenységét [Ptk. 74/C. § (1) bek., KK 2. sz.].

BH 1993. 259. I. A törvény az alapítvány alapító okiratát írásba foglaláshoz köti, nem ír elő azonban minősített okirati formát; a jogi személy nevében aláírásra a jogi személy képviselője jogosult [Ptk. 74/A. § (1) bek. és 29. § (3) bek.].

BH 1993. 195. Az alapítvány alapító okiratát nem szükséges bizonyító erejű magánokiratba foglalni; a nyilvántartásba vétel iránti kérelem első példányát azonban a Pp. 196. §-ának megfelelően kell kitölteni [Ptk. 74/A. § (1) bek., 74/B. § (1) bek., 74/C. § (1) bek., és 199. §; Pp. 93. és 196. §].

BH 1993. 124. A nyitott alapítvány alapító okirata arról rendelkezhet, hogy az alapító által rendelkezésre bocsátott vagyon az alapítvány megszűnése esetén visszaszáll az alapítóra [Ptk. 74/E. § (1) bek.].

BH 1993. 123. A törvény az alapítványt rendelő alapító okiratra értelemszerűen írásbeli alakot ír elő, további előírást azonban az alakszerűségre nem tartalmaz [Ptk. 74/A. § (1) bek.].

BH 1993. 122. I. Alapítvány alapítója csak az alapító okiratot aláíró személy lehet; a vagyoni hozzájárulást befizető személyek: csatlakozók [Ptk. 74/A. § (1) bek., 74/B. § (2) bek.].

BH 1993. 58. I. A kuratórium összetételét maga a kuratórium nem állapíthatja meg [Ptk. 74/C. § (1) bek.].

BH 1993. 57. A termelőszövetkezetből létrehozott részvénytársaság részvényeseinek támogatására alapítvány nem hozható létre [Ptk. 74/A. § (1) és (3) bek.].

KGD K. törv. II. 25.404/1992. Az alapító okiratban az alapítvány képviseletére jogosult természetes személyt kell megjelölni [Ptk. 74/C. § (6) bek.]

KGD Kk. II. 25.354/1992. Az alapítvány székhelyének megváltozását az a bíróság vezeti át a nyilvántartáson, amelyik az alapítványt nyilvántartásba vette [Ptk. 74/B. § (5) bek.]

BH 1992. 790. I. Jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet alapítványt nem hozhat létre. II. Az alapítvány képviselője csak a nyilvántartásba vétel iránti eljárás jogerős befejezése után járhat el képviselőként. III. Az alapítvány nyilvántartásba vétele után az alapítói jogok átruházásának kizártsága [Ptk. 74/A. § (1) és (4) bek.].

BH 1992. 789. I. Az alapítvány tevékenységében nem lehet meghatározó a gazdasági-vállalkozási tevékenység [Ptk. 74/A. § (1) bek.].

BH 1992. 727. Az alapítvány nyilvántartásba vételekor a bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy az alapítványba bevitt vagyon felöl az arra jogosult rendelkezett-e [Ptk. 74/B. § (1) bek., 1987. évi I. tv. 19. § (1) bek.].

BH 1992. 726. Az alapítvány alapító okiratának módosítására sor kerülhet, ha ez nem jelent lényeges módosulást, így az alapítvány vagyonának csökkentését vagy az alapítványi cél szűkítését [Ptk. 74/A. § (2)-(3) bek., 74/C. § (3) bek.].

BH 1992. 725. Alapítvány elsődlegesen gazdasági-vállalkozási célra nem hozható létre [Ptk. 74/A. § (1) bek., 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bek., 9. § (4) bek., 88. § a) pont, KK 2. sz.].

BH 1992. 604. I. Az alapítvány célja nem lehet gazdasági-vállalkozási tevékenység [Ptk. 74/A. § (1) bek.].

BH 1992. 551. A megszűnt szövetkezet vagyonának kezelésére alapítványt nem lehet létrehozni, mert ez a cél nem közérdekű [Ptk. 74/A. § (1) bek., 74/C. § (1) bek., KK 2. sz.].

BH 1992. 494. Az alapítvány alapító okiratának jogszabálysértő rendelkezései miatt a bírósági nyilvántartásba vételt utóbb meg kell tagadni még akkor is, ha az alapítvány időközben megszűnt [Ptk. 74/A § (1) bek., 74/C § (1) bek., 74/E § (1) bek. b) pont].

BH 1992. 429. Az alapítvány tekintetében nem tartós és közérdekű a cél, ha az alapító gyermekének sportolói pályafutását kívánja elősegíteni [Ptk. 74/A. § (1) bek.].

BH 1992. 350. Az alapítványi célhoz viszonyítva a 100 000 forint vagyon is kirívóan alacsony lehet [Ptk. 74/A. § (1) bek., 74/B. § (1) bek., KK 2. sz.].

BH 1992. 349. Az alapítvány nyilvántartásba vételekor a bíróságnak vizsgálnia kell, hogy az alapítvány célját szolgáló vagyon rendelkezésre áll-e [Ptk. 74/A. § (1) bek., 74/B. § (1) bek. KK 2. sz.].

BH 1992. 281. A bíróságnak az alapítvány nyilvántartásba vétele előtt vizsgálnia kell, hogy az alapítványi cél eléréséhez szükséges vagyon rendelkezésre áll-e [Ptk. 74/B. § (1) bek.].

BH 1992. 280. A helyi önkormányzat alapítványt létrehozhat, az önkormányzat feladatkörébe tartozó közszolgáltatások ellátására azonban az alapítvány nem alkalmas jogi forma [Ptk. 74/A §, 1990. évi LXV. 9. § (4) bek. és 88. § a) p].

BH 1992. 202. Közérdekű célra történő kötelezettségvállalás elhatárolása az alapítványtól [Ptk. 74/A. §, 593. §, 1990. évi I. tv. 7. § (3) bek.].

BH 1992. 56. Az alapítvány kezelése nem csupán az ügyintézést, hanem az alapítvány ügyeiben való döntést is jelenti [Ptk. 74/C. §].

BH 1992. 55. Az alapítvány alapítójának közeli hozzátartozóját nem lehet az alapítvány kezelőjeként kijelölni [Ptk. 74/C. §].

BH 1992. 54. Az alapítók - az alapítvány létesítése után - közvetlenül nem rendelkezhetnek az alapítványi célra rendelt vagyonnal [Ptk. 74/A. §-a (3) bek., 74/B. § (1) bek. c) pont, 74/C. §].

BH 1992. 53. Az alapítvány céljának közérdekűségén nem változtat, ha az alapítvány egyben az alapítók gazdasági érdekeit is szolgálja [Ptk. 74/A. § (1) bek.].

BH 1991. 490. Az alapítvány kezelő szerve az alapítvány megszüntetéséről nem dönthet; az alapító az alapítvány kezelő szervében csak oly módon vehet részt, hogy a döntéshozatalnál ne kerülhessen túlsúlyba, illetőleg jogosítványokat kizárólagosan ne gyakorolhasson [Ptk. 74/E. § (1) bek., Ptk. 74/C. §].

BH 1991. 489. Alapítvány nyilvántartásba vételekor a tartós közérdekű cél akkor is megállapítható, ha az alapítvány vagyona egyetlen személy érdekét szolgálja, ez az érdek azonban nem jövedelemszerzés (vagyongyarapítás), hanem emberi együttérzésre, szolidaritásra alapozott humánus cél [Ptk. 74/C. § (1) bek.].

BH 1991. 451. Nem kizárt, hogy az alapítvány kezelője az a személy legyen, aki közérdekű célú kötelezettségvállalás alapján hozza létre az alapítványt [Ptk. 74/C. §, Ptk. 642. §, 1987. évi 11. tvr. 7. § (2) bek.].

BH 1991. 450. Az alapítványi vagyon megfelelőségének vizsgálatakor figyelemmel kell lenni arra is, hogy a vagyon a későbbiekben is gyarapodhat [Ptk. 74/B. § (1) bek.].

BH 1991. 449. I. Az alapítvány alapítója jogi személyiséggel nem rendelkező testület nem lehet [Ptk. 74/A. § (1) bek.].

BH 1991. 414. Az alapítvány jogképessége mindazon tevékenységre kiterjed, amit a jogszabály nem tilt; az alapítvány tehát céljai megvalósítását nem veszélyeztető vállalkozási tevékenységet végezhet [Ptk. 28. § (2) bek., 29. § (2) bek., 74/B. § (1) bek., 74/C. § (1) - (2) bek., 96/1988. (XII. 22.) MT r. 1. § (2) bek.].

BH 1991. 413. Nem közcélú az alapítvány, ha a célja az alapító vállalat dolgozói részére történő ingyenes részvényjuttatás [Ptk. 74/A. §].

BH 1991. 370. A különböző alapítványok nyilvántartásba vételével kapcsolatos nemperes eljárások nem egyesíthetők [Pp. 149. § (2) bek.].

BH 1991. 369. I. Az 1990. február 1-én már működő és nyilvántartásba nem vett alapítványok a törvénynél fogva szűntek meg, ha 1990. december 31-ig nem kérték nyilvántartásba vételüket [1990. évi I. tv. 7. § (3) bek.].

BH 1991. 368. Az alapítvány alapítója nem lehet egyben az alapítvány egyik képviselője; nincs akadálya azonban annak, hogy az alapítvány kezelő szerveként kijelölt kuratórium tagja legyen [Ptk. 74/C. §, KK 2. sz. áf.].

BH 1991. 291. Ha a párt feloszlással történő megszűnését kimondja, társadalmi szervezetként nem működhet tovább; ebben az esetben vagyonából közérdeket szolgáló alapítványt kell létrehozni [1989. évi XXXIII. tv. 3. § (1) bek. c) pont, 8. § (1) bek.].

BH 1991. 40. Az alapító nem lehet az alapítvány kezelője, nem kötheti ki az alapítvány visszavonásának jogát, továbbá nem jelölheti ki az alapítvány jogutódját [Ptk. 74/A. §-a (3) bek., 74/C. § (2) bek.].

BH 1991. 39. A közérdekű célra való kötelezettségvállalás alapítvánnyá átalakítása [1987. évi 11. tvr. 7. § (3) bek., 1990. évi I. tv. 7. § (3) bek.].