12/1990. (VI. 13.) IM rendelet
az alapítványok nyilvántartásának ügyviteli szabályairól
A bíróságokról szóló 1972. évi IV. törvény 51. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján - a Legfelsőbb Bíróság elnökével egyetértésben - a következőket rendelem:
1. § (1) Az alapítványt a székhelye szerint illetékes megyei bíróság, illetőleg a Fővárosi Bíróság (a továbbiakban együtt: bíróság) az 1. számú mellékletben megjelölt adatokkal, az ott meghatározott módon veszi nyilvántartásba.
(2) A bíróság a nyilvántartásba vételről, valamint a nyilvántartásba bejegyzett adat megváltozásának bejegyzéséről az erre a célra szolgáló nyomtatványon előterjesztett kérelem alapján dönt. Ha a kérelem az adat megváltozásának bejegyzésére irányul, jelezni kell, hogy az adat törlését vagy módosítását kérik. A nyomtatványok mintáját a 3. számú melléklet tartalmazza.
(3) A kérelemhez csatolni kell a 2. számú mellékletben felsorolt okiratokat. A nyilvántartásba bejegyzésre kerülő egyes adatok igazolása további okiratok csatolását is szükségessé teheti, illetve okiratok benyújtását más jogszabály is előírhatja.
(4) A bíróság az alapítvány bírósági nyilvántartásba bejegyzett hatályos adatairól az alapítvány számára - annak képviselője kérelmére - a 4. számú melléklet szerinti kivonatot ad ki.
2. § A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 74/E. § (4) bekezdése alapján hozott jogerős határozatot a bíróság megküldi az Országos Igazságszolgáltatási Tanács Hivatalának.
3. § Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben - a 6. § (2) bekezdése és a 7. § kivételével - a társadalmi szervezetek nyilvántartásának ügyviteli szabályairól szóló 6/1989. (VI. 8.) IM rendeletben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.
4. § Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba.
1. számú melléklet a 12/1990. (VI. 13.) IM rendelethez
1. A nyilvántartásba bejegyzendő adatok:
a) nyilvántartási szám,
b) lajstromszám,
c) sorszám,
d) az alapítvány nyilvántartásba vételéről szóló határozat száma, jogerőre emelkedésének napja,
e) az alapítvány neve,
f) az alapítvány székhelye,
g) az alapítvány képviselőjének neve,
h) az alapítvány képviselőjének lakóhelye,
i) az alapítvány célja, valamint célja szerinti besorolása,
j) az alapítvány típusa,
k) az alapítvány vagyonfelhasználási módja,
l) nyílt vagy zárt alapítvány,
m) a kezelő szerv, illetőleg a kezelő szervezet tagjainak neve és lakóhelye,
n) az alapító okirat kelte,
o) áttétel, megszűnés.
2. A nyilvántartásba szükség szerint bejegyzendő adatok:
a) az alapító okirat módosítása esetén
aa) az alapító okirat módosításának időpontja,
ab) a módosítás nyilvántartásba vételéről szóló határozat száma, jogerőre emelkedésének napja;
b) az alapítói jogok gyakorlására kijelölés esetén
ba) az alapítói jogok gyakorlására kijelölt személy neve, lakóhelye (székhelye),
bb) a kijelölés feltétele,
bc) a kijelölés feltétele bekövetkezésének időpontja;
c) közhasznú jogállás megszerzése esetén
ca) a közhasznú jogállás megszerzésének időpontja,
cb) közhasznúsági fokozat,
cc) a közhasznú jogállás módosításának, törlésének időpontja;
d) az alapítvány szervezeti egysége jogi személlyé nyilvánítása esetén
da) a jogi személy szervezeti egység neve,
db) a jogi személy szervezeti egység székhelye,
dc) a jogi személy szervezeti egység ügyintéző és képviseleti szervének neve.
3. Az ügyek számozását 1-gyel kell kezdeni a nyilvántartásban.
4. Az egyes alapítványokat külön lapon kell nyilvántartani.
2. számú melléklet a 12/1990. (VI. 13.) IM rendelethez
A kérelemhez csatolandó okiratok:
a) az alapítvány alapító okirata,
b) az alapítvány képviselő szerve (szervezete) tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozata,
c) igazolás az alapítvány céljára rendelt vagyon rendelkezésre bocsátásáról,
d) a székhely használat jogcímét igazoló okirat másolata,
e) szükség szerint a felügyelő szerv tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozata,
f) szükség szerint az alapítvány alapító okiratának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege.
3. számú melléklet a 12/1990. (VI. 13.) IM rendelethez
Az alapítvány nyilvántartásba vétele iránti kérelem
|
I. |
1. |
az alapítvány neve: |
|
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
2. |
az alapítvány székhelye: (irányítószám; község, város; kerület; utca, út, tér stb.; házszám; lépcsőház; emelet; ajtó) |

3. |
az alapítvány képviselőjének neve: |
_ |

4. |
az alapítvány képviselőjének lakóhelye: (irányítószám; község, város; kerület; utca, út, tér stb.; házszám; lépcsőház; emelet; ajtó) |
|
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
5. |
az alapítvány célja: |

6. |
az alapítvány típusa (alapítvány vagy közalapítvány): |
|
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
7. |
az alapítvány vagyonfelhasználási módja: |
_ |
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
8. |
nyílt vagy zárt alapítvány: |
|
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
9. |
a kezelő szerve, illetőleg a kezelő szervezet tagjainak neve és lakóhelye: (név; irányítószám; község, város; kerület; utca út, tér stb.; házszám; lépcsőház; emelet; ajtó) |
|
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
10. |
az alapító okirat kelte: |
____ __ __ (év, hó, nap) |
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
II. |
1. |
az alapítói jogok gyakorlására kijelölés esetén |
|
|
|
|
a) |
az alapítói jogok gyakorlására kijelölt személy neve, lakóhelye (székhelye): (név; irányítószám; község; város; kerület; utca, út, tér stb.; házszám; lépcsőház; emelet; ajtó) |
|
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
b) |
a kijelölés feltétele: |

c) |
a kijelölés feltételének bekövetkezésének időpontja: |
____ __ __ (év, hó, nap) |
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
2. |
az alapítvány szervezeti egysége jogi személlyé nyilvánítása esetén |
||
|
|
a) |
a jogi személy szervezeti egység neve: |

a jogi személy szervezeti egység székhelye: (irányítószám; község, város; kerület; utca, út, tér stb.; házszám; lépcsőház; emelet; ajtó) |
|
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
c) |
a jogi személy szervezeti egység ügyintéző és képviseleti szervének neve: |
_ |
|
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
|
3. |
közhasznú jogállás megszerzése esetén a közhasznúsági fokozat: |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
||
|
III. |
A kérelemhez csatolandó iratok: |
|
|
|
|
1. |
az alapítvány alapító okirata |
__ |
|
|
2. |
az alapítvány képviselő szerve (szervezete) tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozata |
__ |
|
|
3. |
igazolás az alapítvány céljára rendelt vagyon rendelkezésre bocsátásáról |
__ |
|
|
4. |
a székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat másolata |
__ |
|
|
5. |
szükség szerint a felügyelő szerv tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozata |
__ |
|
|
6. |
egyéb csatolt iratok |
__ |
|
|
7. |
szükség szerint csatolt pótlapok |
__ |
|
IV. |
Az alapítvány csoportba sorolása a tájékoztató alapján: |
__ |
|
Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy az alapítványt nyilvántartásba venni szíveskedjék.
................................., 200..... év ........................ hó ....... nap.
..............................................................................
az alapítvány alapítója vagy képviselője (kérelmező)
Pótlap
az alapítvány nyilvántartásba vétele
iránti kérelemhez
.../.../...
.............................................................................................................................................

Tájékoztató
Az alapítvány az alapító okiratban meghatározott célja alapján a következő tevékenységeket folytathatja:
1. kulturális tevékenység (pl. helyi tömegkommunikáció, művészeti tevékenység, kulturális örökség megőrzése, népművészet, hagyományőrzés, kisebbségi, nemzetiségi kultúra ápolása),
2. sporttevékenység (pl. sportélet támogatása),
3. szabadidős és hobbitevékenység (pl. öregdiákok, gyűjtőtevékenység),
4. foglalkozási csoportokat összefogó (pl. egy szakma fejlesztését elősegítő) tevékenység,
5. oktatási tevékenység (pl. ismeretterjesztés, támogatás),
6. kutatási tevékenység (pl. természettudomány, társadalomtudomány),
7. egészségügyi tevékenység (pl. mentális és szenvedélybetegségek kezelése, lelkisegélynyújtás),
8. szociális tevékenység (pl. családvédelem, egészségkárosultak támogatása, idősek támogatása),
9. polgári védelmi, tűzoltási tevékenység,
10. környezetvédelmi tevékenység (pl. természeti környezet védelme, épített környezet védelme, állatvédelem),
11. településfejlesztési tevékenység,
12. jogvédő tevékenység (pl. állampolgári jogok védelme, fogyasztói jogvédelem),
13. közbiztonság-védelmi tevékenység (pl. bűnözők társadalmi rehabilitációja),
14. nemzetközi tevékenység (pl. nemzetközi kulturális, baráti és cserekapcsolatok),
15. politikai tevékenység,
16. egyéb.
Az alapítvány nyilvántartott adataiban bekövetkezett változás nyilvántartásba vétele iránti kérelem
|
I. |
1. |
az alapítvány nyilvántartási száma: |
|
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
2. |
az alapítvány nyilvántartásba vételéről szóló határozat száma, |
|
||
|
|
|
jogerőre emelkedésének napja: |
____ __ __(év, hó, nap) |
||
|
|
3. |
az alapítvány neve: |
|
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
4. |
az alapítvány székhelye: (irányítószám; község, város; kerület; utca, út, tér stb.; házszám; lépcsőház; emelet; ajtó) |
|
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
II. |
1. |
az alapítvány neve: |
____ __ __ (év, hó, nap) |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
2. |
az alapítvány székhelye: (irányítószám; község, város; kerület; utca; út, tér stb.; házszám; |
|||
|
|
|
lépcsőház; emelet; ajtó) |
____ __ __ (év, hó, nap) |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
3. |
az alapítvány képviselőjének neve: |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
4. |
az alapítvány képviselőjének lakóhelye: (irányítószám; község, város; kerület; utca, út, |
|||
|
|
|
tér stb.; házszám; lépcsőház; emelet; ajtó) |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
5. |
az alapítvány célja: |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
6. |
az alapító okirat módosításának időpontja: |
____ __ __ (év, hó, nap) |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
7. |
az alapítvány kezelő szerve, illetőleg kezelő szervezete tagjainak |
|||
|
|
a) |
neve: |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
b) |
székhelye (lakóhelye): (irányítószám; község, város; kerület; utca, út, tér stb.; |
|||
|
|
|
házszám; lépcsőház; emelet; ajtó) |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
8. |
az alapító jogok gyakorlására kijelölés esetén |
|||
|
|
a) |
az alapítói jogok gyakorlására kijelölt személy neve: |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
b) |
az alapítói jogok gyakorlására
kijelölt személy lakóhelye (székhelye):
|
|||
|
|
|
lépcsőház; emelet; ajtó) |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
c) |
a kijelölés feltétele: |
_ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
d) |
a kijelölés feltétele bekövetkezésének időpontja: |
____ __ __ (év, hó, nap) |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
9. |
a közhasznú jogállás megszerzése esetén |
|||
|
|
a) |
a közhasznú jogállás megszerzésének időpontja: |
____ __ __ (év, hó, nap) |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
b) |
a közhasznúsági fokozat: |
|
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
c) |
a közhasznú jogállás módosításának, törlésének időpontja: |
|
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
10. |
az alapítvány szervezeti egysége jogi személlyé nyilvánítása esetén |
|||
|
|
a) |
a jogi személy szervezeti egység neve: |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
b) |
a jogi személy szervezeti egység székhelye: (irányítószám; község, város; kerület; |
|||
|
|
|
utca, út, tér stb.; házszám; lépcsőház; emelet; ajtó) |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
c) |
a jogi személy szervezeti egység ügyintéző és képviseleti |
|||
|
|
|
szervének neve: |
____ __ __ (év, hó, nap) _ _ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
11. |
az alapítvány csoportba sorolása a tájékoztató alapján: |
____ __ __ (év, hó, nap) __ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
12. |
az alapítvány megszűnésének időpontja:: |
____ __ __ (év, hó, nap) |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
13. |
az alapítvány jogutódjának |
|||
|
|
a) |
neve: |
_ |
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
|
b) |
székhelye: (irányítószám;
község, város, kerület; utca, út,
tér stb.; házszám; |
|
||
|
|
|
..................................................................................................................................................................... |
|||
|
III. |
A kérelemhez csatolt iratok: |
|
|||
|
|
1. |
az alapítvány alapító okiratának a módosításokkal egységes szerkezetbe foglalt szövege |
__ |
||
|
|
2. |
az alapítvány ügyintéző és képviseleti szerve tagjának a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozata |
__ |
||
|
|
3. |
a székhelyhasználat jogcímét igazoló okirat másolata |
__ |
||
|
|
4. |
szükség szerint a felügyelő szerv tagjainak a tagság elfogadására és a jogszabályban meghatározott követelményekre vonatkozó nyilatkozata |
__ |
||
|
|
5. |
a közhasznú jogállásra vonatkozó határozat |
__ |
||
|
|
6. |
egyéb csatolt iratok |
__ |
||
|
|
7. |
szükség szerint csatolt pótlapok |
__ |
||
Kérem a Tisztelt Bíróságot, hogy az alapítvány nyilvántartásában a bekövetkezett változást átvezetni szíveskedjék.
................................., 200..... év ........................ hó ....... nap.
......................................................................................
az alapítvány alapítója vagy képviselője (kérelmező)
Pótlap
az alapítvány nyilvántartott adataiban
bekövetkezett változás nyilvántartásba
vétele iránti kérelemhez
II/.../...

...........................................................................................................................................
4. számú melléklet a 12/1990. (VI. 13.) IM rendelethez
............. Megyei (Fővárosi) Bíróság
PK .....................................
KIVONAT
alapítvány bírósági
nyilvántartási adatairól
Az alapítvány nyilvántartási száma:
Az alapítvány neve:
Az alapítvány székhelye:
Az alapítvány célja, valamint célja szerinti besorolása:
Az alapítvány közhasznúsági fokozata:
Az alapítvány képviselőjének neve, lakóhelye:
Az alapítvány jogi személyiséggel rendelkező szerve:
Az alapítvány nyilvántartásba vételéről rendelkező jogerős bírósági határozat száma, kelte:
Az alapítvány működésének felfüggesztését/megszűnését elrendelő jogerős bírósági határozat száma, kelte:
A kivonat a fent meghatározott alapítvány 20...... év ............... hó ............. napján hatályos adatairól készült.
Kelt ........., 20..... év ................. hó ............. napján.
Aláírás, bélyegző